Menu

Piroska és a farkas – másik nézőpont

0 Comments

Evaluációs kérdés: A mesét a farkas nézõpontjából olvassuk fel a plénumon. Mit gondolnak errõl a mesérõl, mirõl szól az Önök számára?

 

Piroska és a farkas meséje a farkas nézõpontjából
Azonnal meg kell mondanom Önöknek, hogy egy farkas soha nem enne meg egy kislányt. Ezt mindenki tudja. Meglepetésemre azonban ez a butuska lány elkezdett futkosni és visítozni a házban. Futottam utána, hogy megpróbáljam megnyugtatni, még a nagymama ruháját is levetettem magamról. Egyszer csak, kopognak, és az ajtóban megjelenik az erdész, két méter magas ember, fejszével a kezében. Amikor megláttam, rájöttem, hogy nagy bajban vagyok. Gyorsan kiugrottam az ablakon és elfutottam.
Az erdõben éltem. Ez volt az otthonom, amelyrõl mindig gondot viseltem, és folyamatosan igyekeztem tisztán és rendezetten tartani. Egy szép napsütéses napon, amikor épp eltávolítottam az ételmaradékokat, amelyeket az emberek hagytak maguk mögött, lépéseket hallottam. A fa mögül kilesve egy kislányt láttam, aki kosárral a kezében ment az úton. Azonnal gyanússá vált, mert olyan furcsán volt felöltözve, tiszta pirosban, kendõvel a fején, mintha nem akarta volna, hogy felismerjék. Noha tudom, hogy nem a ruha teszi az embert, õ az én erdõmben volt, és helyénvalónak tartottam, hogy többet tudjak meg róla. Megkérdeztem, kicsoda, honnan jön, és még néhány más dolgot. Elõször szemtelenül azt válaszolta, hogy nem áll szóba ismeretlenekkel. Én ismeretlen? Én, aki egész családommal az erdõben élek, én vagyok ismeretlen? Ekkor egy kicsit lenyugodott és elmesélte a történetet a nagyanyjáról. A nagyanyja beteg volt, ezért ebédet vitt neki. A kislány valójában õszintének tûnt, és arra gondoltam, jó lenne egy kicsit ráncba szedni, hogy megtanulja, nem szép ilyen gyanúsan felöltözve osonni más otthona körül.
Elengedtem, hadd menjen útjára, de egy rövidebb úton a nagyanya házához siettem. Amikor megláttam a nagyanyját, elmagyaráztam neki a helyzetet, mire õ egyetértett velem, hogy jó lenne, ha az unokája megtanulna egy kicsit körültekintõbben viszonyulni másokhoz. Megbeszéltük, hogy õ elbújik az ágy alá, amíg én ki nem hívom.
Amikor megérkezett a kislány, behívtam a hálószobába, ahol a nagyanyja ruhájába öltözve feküdtem az ágyon. Kipirosodott orcákkal lépett a szobába és azonnal sértõ megjegyzést tett a füleimre. Korábban is megtörtént már, hogy megsértett valaki, ezért megpróbáltam nem nagy jelentõséget tulajdonítani a dolognak és egyszerûen azt mondtam, hogy azért nagyok a füleim, hogy jobban halljam õt. Ezzel azt akartam mondani, hogy szimpatikus a számomra, és hogy vigyáznia kellene arra, mit mond. Erre õ menten humoros megjegyzést tett a szemeimre. Az önök számára egészen világos, hogy a kislány iránti érzelmeim hirtelen változni kezdtek, és a szimpatikus személybõl egy nagyon kellemetlen lénnyé változott a szememben. Mivel azonban tapasztalt voltam abban, hogy ne mutassam ki dühömet, azt mondtam neki, hogy azért nagyok a szemeim, hogy jobban láthassam õt.
A következõ sértése minden mértéket meghaladt. Egyébként is vannak gondjaim a nagy fogaimmal, és az a kislány nem tudott semmi okosat mondani, mint hogy emlékeztessen rájuk. Tudom, hogy nem kellett volna ilyen lobbanékonyan reagálnom, de felugrottam az ágyról és rámordultam, hogy a nagy fogaim jók lesznek arra, hogy megegyem õt.
Szép volna, ha a mesének itt vége lenne, de a nagymama senkinek sem mesélte el az én történetemet. Hamarosan híre ment, hogy én egy szörnyû teremtmény vagyok, akinek nem lehet hinni. Nem tudom, késõbb mi történt a kislánnyal, de azt elmondhatom, hogy én az életem végéig boldogtalan maradtam.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *